Nem várt helyről jött a megsemmisítő pofon Magyar Péternek

Pukkasztott nulla. Ez Magyar Péter mai teljesítménye a 444 főszerkesztője szerint. Mindezt a Magyart felfuttató Partizánon mondta a befolyásos médiaguru.

Elszólta magát a Republikon Intézet vezetője.
„Egyfolytában megy a szakértés a balos médiában. Egymás kezébe adják a kilincset a felkent megmondóemberek. Természetesen a mondandójuk előre kiszámítható: bukásra áll a rendszer, gazdasági csőd szélén áll az ország és ehhez hasonló jól ismert klisék.
Horn Gábor, a Republikon Intézet vezetője volt legutóbb a KlikkTV Mélyvíz című műsorának a vendége, ahol elmondta a szokásos szöveget:
»Orbán eldöntötte a 2006-os veresége után, hogy teljes letámadásra van szükség, megkezdték az államosítást, felrúgták a közmegegyezést és így nyertek csalással választásokat 2014 óta. Az ellenzék pedig nem találta az ellenszert, mindezek következménye Magyar Péter. (…)«
Majd olyat mondott Magyar Péterről, ami finoman szólva nem hízelgő a Tisza Párt elnökére nézve. Horn úgy fogalmazott, ma már a legaktívabb politikai közösség a Tiszáé, még akkor is, ha nem tudjuk, milyen Magyarországot képzel el Magyar Péter.”
Ezt is ajánljuk a témában
Pukkasztott nulla. Ez Magyar Péter mai teljesítménye a 444 főszerkesztője szerint. Mindezt a Magyart felfuttató Partizánon mondta a befolyásos médiaguru.
Nyitókép: Képernyőkép/Youtube